Leírás
Leírás
Holti Mária – Sodortatva
Szunnyadnak mindnyájunkban történetek, emléknek semmiképpen nem nevezhető impressziómozaikok, melyek a kedélyes vagy szorongásos tovább-beszélésre igencsak alkalmatlanok. Alkalmatlanok, hiszen valahol tudatunk legkülsőbb perifériáin egyensúlyoznak – kétségbeejtőn bizonytalanul.
Ó, nem titkok ezek, távolról sem titkok, melyeket „elmondani megkönnyebbülés”, hanem képtelen-kényelmetlen, hiteles és pontos helyzetek, egyidejűen szubjektívek és általánosak; hitelességük és pontosságuk mértékét csak akkor érezzük igazán, ha a szokásosnál mélyebben ásunk le viselt dolgaink, és ellenállásunk tiltakozásaink periferikus szövevényébe. És mert a kevésbé fontosban is megvan a maguk anyagmegmaradási törvénye, hát egészen természetes, ha a tőlük való szabadulási igyekeztünkben ijeszteni akaró átokká, dallá, vagy könyvvé alakító átokká, dallá vagy vagy könyvvé alakítjuk őket, mint ez jelen esetben is történt.
Vajna? A többiek? Köznapi emberek, amilyenekkel százával is talűlkozunk; felismerni ugyan nehéz őket, hiszen védik magukat. Védekeznek, leginkább alvást színleleve. Feladata-e valakinek ébere rugdosni őket, vagy elég egy színlelt vállrándítás is? Erre a kérdésre próbált feleletet kerensi a könyv.
