Leírás
Az 1954-es Labdarúgó-világbajnokság döntője (Magyarország-Németország) több volt, mint egyszerű focimeccs. A második világháború utáni állapot a két nemzet számára homlokegyenest különbözött egymástól.
Puskás Ferenc Aranycsapata a nép és a sztálinista rezsim között amolyan közös nevező szerepét játszotta. Amikor az egyértelműen esélyesebb magyar csapat 2-3-ra elveszítette a mérkőzést, Budapesten zavargásokra került sor. Ez volt a két évvel későbbi forradalom előjátéka.
A Fritz Walter csapatkapitány által vezetett német játékosok eközben valóra váltották a berni csodát, és a győzelem után diadalmenetben vonultak végig egész Nyugat-Németországon. A náciuralom után a németek – a vasfüggöny ellenére is – most érezhettek először egyfajta nemzeti büszkeséget a szívükben. A gazdasági csoda lassan a széles néptömegek számára is kézzelfoghatóvá vált.
Peter Kasza a magyar trauma és a német csoda alapjaira világít rá. Az emlékezetes sportesemény fényében izgalmas betekintést nyerhetünk a háború utáni Németország és Magyarország történelmébe.
Bővebben a könyvek állapotáról, azok megjelöléséről ebben a blogban olvashatsz, klikk.
BELFÖLDI szállítási díjak
| Személyes átvétel, Budapesten a Corvin negyednél | Ingyenes |
| GLS csomagpont vagy automata 5000 Ft felett | Ingyenes |
| GLS vagy MPL házhozszállítás | 1890 forinttól |
| GLS, Foxpost, Packeta, MPL csomagpontok és automaták | 1390 forinttól |
Fizetés: Online és a könyvesboltban személyesen is fizethetsz bankkártyával!
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot.
A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak




