Leírás
– Nem lehetett vele bírni. Le akart vetkőzni, és engem is ruhátlanul akart látni… Engem feszélyezett a dolog, hiszen bármikor járhattak arra. Apa és lánya, gondolhatták volna. Vagy egy öreg szatír és a fiatal pillangó… Birkóztunk. Azazhogy fekve játszottunk. Lizett magára húzott, és akkor eszembe jutott Kolbe. Amit Kolbe mondott. Erről a viselkedésről. Várj, Lizett, mondtam neki, itt van ez a spray, lehelj belőle egy kicsit. Akkor megnyugszol… Éppen csak egy cseppet spriccelt belőle a szájába, aztán eldobta. Megnyugodott. Tényleg megnyugodott. És elkezdett sírni. Úgy éreztem, azért sír, mert boldog… Gyere, mondta, gyere, gyere, a tiéd akarok lenni… Most, itt, azonnal… Temesinek elcsuklott a hangja. Ivott a spriccerből. Nagy nehezen tudta csak folytatni. – Mondtam már, hogy feszélyezett a tudat, hogy bármikor megláthatnak bennünket. Lefejtettem magamról a karjait, felálltam, Lizett is felugrott, vissza akart rántani. Én nem hagytam. Tényleg úgy nézhetett ki messiről, mint a dulakodás. Ha nem akarod, akkor én repülök… kiáltotta. De már akkor az orom szélén állt. Lizett!… Lizett!… Késő volt. Lizett lezuhant… – Temesi hangtalanul sírt.
