Leírás
Leírás
Huszár Sándor – Annak emlékére, hogy egyszer összevesztünk
Munkássága[szerkesztés]
Első írása 1952-ben jelent meg az Utunkban, novelláinak, karcolatainak első gyűjteményét 1956-ban adták ki (Valaki közbeszól).
Származása és élményvilága alapján a kritika munkásíróként üdvözölte és Nagy Istvánnal rokon vonásait kutatta, holott a különbség könnyen érzékelhető. Huszár inkább a perifériára szorult, szervezetlen munkásrétegek, a legszegényebbek írójaként indult, s vallomása szerint is Asztalos Istvánhoz állt közelebb. Érzékeny a kisemberek fizikai-erkölcsi nyomorúságára, de a vaskos életörömre is, amely hétköznapjaikon olykor felülemeli őket. Derűs, lírai humor, „vagányságból és érzelmességből gyúrt hősiesség” (Földes László) jellemzi akkori történeteit, feltűnő bennük a bonyolult erkölcsi problematika. Rokonszenve az elesettek iránt többször is vitát váltott ki (például Máriskó című novellája nyomán). Vonzódása a tragikum iránt Jött egy lány a telepre című írásában jelentkezik.
Noha munkássága a rövid műfajoktól a bonyolultabb epika irányában alakul, lírai hozzáállása megmarad. Több művében is vissza-visszatérő hősöket és narrátorokat teremt (Kokó, a bohóc, Pici úr, a csapos, a nagy Redaktor, a Diri), akik elbeszéléseiből és önelemző visszaemlékezéseiből egy átmeneti korszak, az 1950-es évek minden visszásságát megszenvedő emberi sors bontakozik ki. Az Esős délutánok a Tarka Ökörben (1974) dekameronszerű novellafüzér: emlékezetes figurák lírával átszőtt elbeszéléseit tartalmazza, amelyekben alig van cselekmény. Huszár – mint Kovács János megjegyzi – „kedveli a megfoghatatlan viszonyulásokat, az illékony helyzeteket, a röppenő hangulatok hullámrezgéseiből kikövetkeztethető igencsak tragikus sorsokat”, novelláiban „érzelmi viszonyulások légiesítik a súlyos és terhes tényeket és tetteket”. Az érzelmességet sajátos módon ellensúlyozza a mindegyre groteszkbe hajló, ironizáló és karikírozó nyelvezet, mintegy a figurák esendőségét, sebzettségét leplező önvédelem eszközeként.
Így láttam a trapézról című regényének (1979) színhelye ugyancsak a Tarka Ökör: „egy olyan tér – írja Szávai Géza –, mely novella- és regénytartalmak számára teremti meg a mesélés bensőséges atmoszféráját – az epikus ábrázolás invenciójaként, mely ebben a közegben messzemenő szabadsággal és fantáziával közelíti meg, kebelezi be – láttatja – a világot”. A narrátorok többszólamúsága jellemzi, műfaja mégis az énregényhez áll közel. A hiteles tényanyag és a fikció sajátos keveredése, a kitárulkozás és bezárkózás váltakozó tendenciája teszi nyitottá, többértelművé. Azt a bonyolult folyamatot próbálja megragadni, ahogyan hőse – a proletárból lett értelmiségi – egy gyorsan és látszólag zavartalanul fölfelé ívelő pálya során lelki sérüléseket szenved.
Sajátosan intellektuális szövegépítkezés jellemzi Színház (majdnem) az egész világ című regényét (1980). A történet – kedélyes kerete (a Tarka Ökör), mókás hangneme, olykor groteszk hőse ellenére is – tragikumba hajló: a történelem buktatóin megtörő tiszta szándékok modern kálváriáját példázza.
„Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról” alcímmel jelent meg mind önmagát, mind kortársait és korának jellegzetes buktatóit veséző cikkgyűjteménye, a Sorsom emlékezete (1982), ahol a képzettársítások szövevényéből az 1950-es évektől kezdődően három évtized romániai magyar irodalmi életének belső ellentmondásai, nemegyszer személyi konfliktusai kerekednek groteszk körképpé.
Nemcsak mint színigazgató jegyezte el magát a színház művészetével (igazgatása alatt került a kolozsvári színházhoz Kovács György, Vadász Zoltán, Balogh Éva, Péterffy Gyula, a rendezők közül Harag György, Taub János), hanem mint szerző is. A házasságok a földön köttetnek című darabjával 1963 telén mutatkozott be Kolozsvárt, az eredetileg filmnovellaként az Utunkban megjelent Jött egy lány a telepre pedig pályát futott be. A belőle alakított drámával nyitott a Székelyudvarhelyi Népszínház (Kovács Levente volt a rendező), s két tévéfilm is készült belőle: magyar változata 1978-ban Bokor Péter rendezésében került bemutatásra, a főbb szerepekben Széles Annával, Vitályos Ildikóval, Fábián Ferenccel, Szabó Lajossal, a román adás számára pedig Alexandru Orban rendezte 1981-ben. Két novelláját is megfilmesítették a Román TV magyar adása számára (A mosoly jól áll Imolának; Mondott valamit?). 1981-ben A mennybemenetel elmarad című újabb, a dogmatikus időszak hibáit leleplező darabját Harag György rendezésében mutatták be Kolozsvárt.
A Hét főszerkesztőjeként a romániai magyar szellemi élet legkülönbözőbb ágainak képviselőit mozgósítja a nemzetiségi kultúra, publicisztika, tudománynépszerűsítés szolgálatára. Lapjában maga is számos, a hazai magyar irodalom és nemzetiségi tudat alakulásáról szóló esszével szerepel. Jelentős kezdeményezése a TETT című tudománynépszerűsítő melléklet, amellyel tovább tágította a romániai magyarság számára a sokoldalúan teljes, korszerű műveltség közvetítésének kereteit.
Magyarországon a Pont Kiadó gondozta a köteteit.
