Leírás
Lőrincze Lajos tanár úr emlékének szánom e sorokat, aki 1993. október 11-én örökre eltávozott közülünk. E tudós tanár úr minden magyarul beszélő embert fáradhatatlanul, lankadatlan szívvel és hittel tanított jellegzetes halk szavú modorában. Örökre eltávozott – lezárult vele egy korszak, ahogy Grétsy László írta de örökre itt hagyott valami nagy értéket. Törékeny testében, szerény, elbűvölő egyéniségében valami olyan erő lakozott, amely példa- és irányadó: hogyan lehet elszántan felvenni a harcot a szó erejével a tájainkat uraló szellemi tespedtség ellen. A rádióban egyik ismételt műsorában a beszédes címekről szólva megállapította, hogy az irodalmi áthallások természetesen csak azok számára érthetőek, akik megfelelő irodalmi műveltséggel rendelkeznek. Az irodalom értéke… egyre kevesebb lesz társadalmunkban – mondta keserűen. De azt vallotta, hogy feladni nem szabad, munkánk végtelen, mint a magvetőé. Töretlen hittel tette a dolgát, mint a szántóvető. Igen, Lőrincze tanár úrnak nem annyira élettörténete, inkább munkatörténete van, ahogy Pomogáts Béla írta a nyelvtudós professzor utolsó könyvének /Megnő az ember szíve/ előszavában. Hiszen egész élete az anyanyelvhez kötődött, nyelvünk ápolásának jegyében telt, sohasem pihent.
