Leírás
Akár korábbi felhívásunknak eleget téve veszi kezébe a Tisztelt Olvasó ismertetőnket, akár más meggondolásból kíván tájékozódni, örömmel adjuk át a kis füzetet, amely az értékelemzésről, az értékelemzéssel elérhető műszaki-gazdasági eredményekről nyújt rövid áttekintést. Gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztése során egyre inkább ráirányul a figyelem gazdaságunk mikroszférájára, vagyis a vállalatokra. Ezen belül is a vállalkozások szervezése, erősödése, alakulása, hatékonysága, azok a fő kérdések amelyek előtérbe kerülnek. A valódi szükségletek azok, melyek megteremtik az új eljárások alkalmazásba vételéhez szükséges megfelelő „légkört és feltételeket. így az intenzív gazdasági fejlesztés és a szigorúbb, restriktív gazdasági feltételek megkívánják tartalékaink fokozottabb feltárását, illetve az erre a célra alkalmas eljárások alkalmazását.
Ebben a környezetben egyre nagyobb szerepe van azoknak a korszerű műszaki-gazdasági módszereknek, amelyek segítik a vállalkozások szervezését, megvalósítását, számbavételét stb. Egy ilyen komplex nagyhatékonyságú módszer az értékelemzés.




